|
1. |
|
|
|
|
A magnószalag már
Régen lejárt
Sistergéssel töltve be
A hálószobát
Félig nyitott szemére
Az álom leszállt
Idős férfivá vált
S egy ajtót bezárt
Lélegzetét visszafojtva
Egyre-egyre várt
A szemközti házban
Egy fiatalember állt
Keményen nézett,
Majd autóba szállt
Egy kattanásra ébredt,
S a szívéhez kapott
Fejéből az álom
Egyből elkopott
Idegen volt annak lenni,
Aki éppen volt
|
|
2. |
|
|
|
|
Amikor magányos vagyok melletted
Az a magány a legkegyetlenebb
Mert mindig árulás is egyben
Amikor magányos vagyok melletted
Amikor hallgatunk csak egymás mellett
Az a csend a legkegyetlenebb
Mert tudjuk jól mindketten
Amikor hallgatunk csak egymás mellett
Csak a zavarom zavarod
Fekszünk az avaron
Jön a tél, újra húsodba harapok
Csak a zavarom zavarod
Fekszünk az avaron
Téliálmot alszunk
Amikor szörnyeteg vagyok melletted
Mindig az a legkegyetlenebb
Mert tudod jól, mi él bennem
Amikor szörnyeteg vagyok melletted
|
|
3. |
|
|
|
|
A világ végén lesz egy perc
Mikor mind jól összegyűlünk
És a szökőár meg a földrengés
Közé zenét gyűrünk
És nem gondolkozunk azon,
Hogy hogy fejezzük ki magunk
S nem érdekel már senkit az,
Hogy később ebből tanulunk-e
És nem sajnáljuk, hogy vége van
Mert tudjuk, hogy pusztulásra érett
Az egyetlen dolog, ami hiányozni fog
Az ez az esetlen, de szerethető élet
Hiányzik majd a reggel, a víz, az eszme
Az izzadás, a szúnyog és a vér is benne
Az aznap, a másnak, ha hiányzol másnak
Azt embereknek, emberekre gyakorolt hatása
A tiszta, a koszos
A szürke, a romos
A tea, ha citromos
Az eső, hogyha elmos
Az arcod, mikor álmos
|
|
4. |
|
|
|
|
Félek a holnaptól
Félek a mától
Félek a bennem lakó lustaságtól
Félek az élettől
Félek a magánytól
Félek az emberek bírálatától
Úgy félek magamtól
És félek más lenni
Félek, hogy nem tudlak
Eléggé szeretni
|
|
5. |
|
|
|
|
Előhúztam az agyam hátuljából egy szót
De az is lehet, hogy nem is egy szó volt
Egy gondolat, aminek nincsen hangalakja
Csak olyan furcsa, felemelő mélabúja
Talán hozzád kapcsolódott
Vagy mindenkihez, akivel egyszer dolgom volt
Vagy csak az igazat láttam meg akkor magamról
És minden másról
És most itt ül a mellkasomon
Kezemet hiába nyújtogatom
Itt van érzem, de el nem kaphatom
Itt ül a mellkasomon
Érzékekkel játszadozom
Tudom, tudom az életben el nem kapom
|
|
6. |
|
|
|
|
Borbafulladt
Visszamaradt
Ízlés szerint
Agybaöntött
Lepletöltött
Szél szól megint
Belül valaki
Valaki kuporog
Aki nem is én,
Nem is én vagyok
Mélabúval
Bélbe lével
Fej, fejre int
Kárbavésző
Álmokat sző
Az alkoholszint
Kívül valaki,
Valaki vigyorog
Aki nem is én,
Nem is én vagyok
Ezek elillanó
Röpke gondolatok
Kacagva, vinnyogva
Könnyezve hagyjatok
|
|
7. |
|
|
|
|
Nem történik semmi
Tátong az űr bennem
Nem tudom, hogy mégis
Minek kéne lennem
Az emlékek halványulnak
A fények meg széjjel nyúlnak
A csodák, azok mind elmúlnak
Üzenem a kalapba a nyúlnak
Nem történik semmi
Annyi érzés bennem
Könyörögve kéri,
Hogy gyorsan eltemessem
Az emlékek halványulnak
A fények meg széjjel nyúlnak
A csodák, azok mind elmúlnak
Üzenem a kalapba a nyúlnak
|
|
8. |
|
|
|
|
Bejött a köd a nappaliba
Azt mondta, megnézi hol lakom
Éjszaka jött, lámpafénynél
Január 7-én, szombaton
Azt mondta, régen látott
Hiányzom, meséljek, mi van velem
Te nem keltél fel, aludtál
Pedig reméltem, hogy észreveszed
Mint régi barát, úgy üdvözölt,
De jó, hogy még megismerem őt
Én meg nem akartam megbántani,
Hogy jobb, amióta nincsen itt
Aztán csevegtünk, ő meg ölelgetett
S a helyzet igazán kínos lett
Éjszaka volt, te aludtál,
Pedig reméltem, hogy észreveszed
Kérlek menj el, késő van
Gyűlnek a varjak az ablakban,
Biztosan ők is rád várnak
Felejtsd is el, hogy hol lakom
Az ajtót többet ki nem nyitom,
Ne kelljen még egyszer mondanom
Szemembe néz gyengéden
Azóta is csak én engem
A gyomromban már érzem
A párát egyre belélegzem
Mi van, ha csak működne
Kedvese lenni a ködnek
Te nem keltél fel, aludtál
De féltem, hogy észreveszed
Kérlek menj el, késő van
Gyűlnek a varjak az ablakban,
Biztosan ők is rád várnak
Felejtsd is el, hogy hol lakom
Az ajtót többet ki nem nyitom,
Ne kelljen még egyszer mondanom
Elszivárgott lassacskán,
Sajnáltatva kicsit magát
Te nem keltél fel, aludtál
Örömlány lettem melletted
A köddel nem hálok többet
Remélem, észreveszed
|
|
9. |
|
|
|
|
Kopott tapéta issza át
A tiszta tinta illatát
Az álomittas arcokon
Kísért az esti izgalom
Üvegre száll puhán a gőz
Belélegezhető az ősz
És én várok, csak várok...
A félhomályba tágra tár
Szemedben már a szembogár
Eső szitál az ablakon
Magam hiába altatom
Zeng a húr a csend fölött
A hangulattal így köszönt
És én várok, csak várok...
Az akvarell, a jégvirág
Éberen az éjszakák
A rozmaring, a gyertyaláng
Ingeden a holdvilág
|
|
10. |
|
|
|
|
Függöny behúz
Nem vagyok itt
Ha megkérdik,
Fertőző kórság borít
Párnák közé
Fonnyadni szét
Csak eltűnni lassan,
Hát az lenne szép
Két szem kihúz
Nem vagyok itt
Elmentem keresni
Másvalakit
Szeressen ő
Magam helyett
Fúrok a paplanba
Még egy helyet
Úgy sajnálom
Úgy sajnálom magam
De minden, minden
Minden rendbe van
Laptop kihúz
Nem vagyok itt
A világot megkérném,
Fáradjon ki
De bennem egy hang
Halkan beszél
Közönyből kudarcba
Fulladni fél
|
